2018. április 5., csütörtök

Nathan Filer: A zuhanás sokkja

"Mikor hazamentem, csak apu, anyu és én voltunk. Az első közös esténken belesüppedtünk a nagy zöld kanapéba, ahogy mindig, mert Simon a szőnyegre szeretett telepedni törökülésben - hogy jó közelről bámulhassa a tévét. Ez valamiféle családi portré volt. Nem olyasmi, amiről azt hiszed, majd hiányozni fog. Talán egyáltalán észre sem veszed ezerszer, hogy a mamád és a papád között ülsz a zöld kanapén, és a nagy testvéred folyton útban van a szőnyegen. Esetleg észre sem veszed mindezt. Ám észreveszed, amikor már nincs ott. Annyi helyet észreveszel, ahol nincs, és annyi mindent hallasz, amit nem mond. Én hallom. Egyfolytában hallom."
Matt az elbeszélőnk, aki legjobb képességei szerint igyekszik bemutatni a családját - elsősorban Simont, a bátyját. Az elbeszélés sokszor ugrál az időben, így csak nagyon lassan rajzolódik ki az olvasó előtt, hogyan is halt meg Simon, és mi történt utána Mattel. Érdekes, szívbemarkoló történet - ugyan én humorosnak nem mondanám, bármit sugalljon is az ajánló. 

2018. március 15., csütörtök

Láthatatlan vacsora

A hivatalos láthatatlan vacsora a láthatatlan kiállítás egyik változata: van lehetőséged sötétben enni. Nem tudom, ezen kívül mi történik még ott, mert mi végül a saját változatunkat csináltuk meg belőle. Doléknál gyülekeztünk - mire begyűjtöttük Zoey-t, sötét is lett, így nem kellett aggódni, hogy hogyan varázsoljunk teljesen sötétet. 
Dol főzött: a menü hagymaleves volt, Mátrai borzaska és meggyes piskóta. Minden nagyon finom volt, bár nem voltunk benne biztosak, mikor fogy el a levesünk, hogy hova lett a rizsünk, hogy miért áll furcsán a villánk és hogy hogyan is kellene innivalót öntenünk. Hatalmasakat nevettünk - és lehet, még többet nevettünk volna, ha lett volna egy sötétben is látó videó kameránk. :D
Közben megszenvedtünk a 2 igazság 1 hazugság játékot (a többségünk nem bír hazugságokat kitalálni, ez van), aztán, miután felkapcsoltuk a fényeket, átváltottunk a That's you!-ra, amiből megtudtuk, hogy Grimin a legkönnyebb pénzt szerezni, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyok Zo-val, és hogy én többnyire tündér vagy angyal vagyok (míg a többiek zombik meg titkos ügynökök). 
Másnap a lányok átjöttek hozzám selejtezni egy kicsit, így most már vannak képeim a falakon. :D

2018. március 10., szombat

Program program hátán

Februárban is egy hétig beteg voltam (vagyis egy hétig voltam otthon vele, de igazából kettőt voltam beteg. Ha úgyse használ az otthonlét, akkor ugyebár dolgozhatok is.) Szóval az utána való hét még azért volt nehéz, mert vissza kellett rázódni, míg a mostani már azért, mert telepakoltam programmal:
- Hétfőn voltam Szociopoly betanításon: az iskola kapott egy társasjátékot, és annak a használatáról próbáltunk képbe kerülni. Mivel azt érzem, még nem teljes a rálátásom a dolgokra, áprilisban elviszem az osztályomat a színházi előadásra, hátha az is segít a felkészülésben. 
- Kedden a Mondjad, Atikám!-on voltam. eredetileg Angie-vel mentem volna, de ő lebetegedett, úgyhogy Katit vittem magammal helyette. Nagyon jól éreztük magunkat, mert fantasztikus volt a darab! Nagyon tetszett, hogy a fény- és hanghatásokkal hogy alá tudtak dolgozni a történetnek, és az, hogy bár kb. 15 éve nem foglalkoztam József Attilával behatóbban, mégis rengeteg minden visszaköszönt az életrajzából is és a verseiből is. Meg hát Vecsei H. Miklós fenomenális volt!
- Szerdán Petra szülinapja alkalmából elmentünk a Made By You-ba. Voltak kósza ötleteim a szóba jöhető dolgokról, de hosszas mérlegelés után sem tudtam kedvenc idézetet választani a L&L-ből (nem tehetek róla, hogy az összes könyv annyira tele van király idézetekkel!)
- Csütörtökön voltam tesztet írni a Nokiánál, utána visszarongyoltam a suliba még egy kicsit dolgozni és este Orsival Pilaeseztünk. 
- A pénteket laza napnak terveztem, ehhez képest sikerült összefutnom Zsuzsival (meg a fiúkkal) is egy kicsit, és este Klárival találkoztunk. Ugyan futni nem voltunk, de megvacsoráztunk (Soleil Bistro - finom kaja, aranyos kiszolgálás!), aztán még vagy másfél órát sétáltunk, úgyhogy csak éjjel kerültem haza! 
- Hétvégén meg Petrát köszöntjük, ezúttal már családilag, nem csak egyénileg!
Jövő hétre mindössze némi selejtezés és Láthatatlan vacsora várható! :D

2018. február 22., csütörtök

Megfelelt

Ugyan már február elején túlestem a minősítésen, a törvényi szabályozás értelmében csak ma tudtam meg a hivatalos eredményt, miszerint nemcsak, hogy megfeleltem a kritériumoknak, hanem 95%-os teljesítményt értem el. Azt hiszem, ezzel hivatalosan is lezárult ez az időszak végre - bár be kell valljam, nem könnyebbültem meg annyira, mint hittem, hogy fogok. Fene tudja, olyan kamunak tűnik az egész folyamat még mindig, a megmérettetés másik oldaláról is. 
Vagy lehet, csak azért vagyok ennyire kevéssé lelkes, mert beteg vagyok. Múlt hétfőn fáztam meg, csütörtök este kiírattam magam - amit egy kifejezetten vacak pár nap követett -, és még ezen a héten is végig itthon pihentem, bár a gyógyulástól messze vagyok. Hétfőn mindenesetre tervezek dolgozni menni. 
Amíg az eredményre vártam, Valentin napon főztek nekem az Elvált Nőcik: ezúttal egy szem fogást tűztünk ki célul, töki pompost - lehet, ezért volt, hogy most tényleg minőségi javulást értünk el! :D
Ezen kívül voltam a Jordan lányokkal a Képmáson, illetve megvolt az osztályommal az Adrian Mole is. Ez utóbbi nagyon nagy pozitív élmény volt a gyerekeknek (igen, sikerült szépen felöltözni és kulturáltan viselkedni, sőt még a darab is tetszett nekik!) és nekem is (khm... nem, nyomás alatt még rosszabbul tájékozódom, mint alapból).Sikerült még Larával beiktatnunk egy közös reggelit, és voltam fodrásznál is! És most, hogy itthon voltam, végignéztem a Riverdale kint lévő részeit, illetve a Yuri on Ice-ot is. És végre a reader's blokkom is megtörni látszik, ugyan nem új, amit olvasok, de a Foxhole Court legalább túllendített a válságon. 

2018. február 21., szerda

2018. február 4., vasárnap

The dog days are over

Jelentem, pénteken sikeresen túlestem a minősítő eljárásom utolsó mérföldkövén is. Borzasztóan örülök, hogy túl vagyok rajta - különösen, hogy nem húzódott el még a következő októberre vagy novemberre. Így utólag, már persze mondhatom, hogy nem értem, miért aggódtam annyira, de azért az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy messze nem paráztam annyira, mint amennyire feltételeztem, hogy fogok. Mondjuk az egész januárt low-key panic módban töltöttem, de nagyon sokat segített a stressz-szintem kezelésében annak a tudatosítása, hogy nyilvánvalóan senkinek nem érdeke megbuktatnia vagy keresztbe tennie ezen a megmérettetésen. 
Mind a két csoportom, akikkel bemutató órát tartottam, borzasztó aranyos volt, olyan gyönyörűen dolgoztak, mint még soha - és azt hiszem, ez a legjobb visszajelzés, hogy ennyire odatették magukat miattam! A kollégák is rengeteget segítettek ötletekkel, buzdítással, így mindig volt, aki túllendítsen a mélypontokon. 
Az ott helyben kapott visszajelzések közül egyet érzek jogosnak - az egyik kiválasztott feladat tényleg nem illeszkedett a csoporthoz, de azt is előtte 2 másik csoporttal kipróbáltam, és mindenhol működött, szóval ennél jobban nem tudtam előkészülni rá. A többi megjegyzésük szerintem nem jogos - nem azért, mert tökéletes vagyok, mert azért lehetett volna egy csomó mindenbe belekötni, csak nem pont ezekbe. Egy pár példa: 

- Késett az egyik gyerek, és miután megérkezett, nem vetette bele magát rögtön a feladatba, hanem le merte venni a kabátját, sőt zsepit is kért mástól. (de egyébként szépen végigdolgozta az órát)
- Ugyanez a gyerek megsértődött, hogy nem szólítottam fel eleget - ja, és nem vettem észre, hogy jelentkezett, miközben szerintem végig megvolt a szemkontaktom vele. 
- Miért nem differenciálok jobban? - ugyan, arra is volt példa.... 
- Nem dicsértem meg a gyerekeket. - Dehogynem: minden jó megnyilvánuláskor, illetve az óra végén összesen is - igaz, angolul. De ha azt nem, szerintem a nem-verbális reakciókat észre lehetett venni.
- Hátulról nem látni a táblát: valószínűleg a tábla megvilágítása rossz. - Mit is tehetek én ez ügyben? 
- Vajon mennyire éri meg az mLearninget használni? - ha tényleg érdekelte volna, elmondtam volna a saját véleményem, de nyilván egyszerűbb Prievara véleményét szajkózni.

Összességében én minden egyes jelenlévő gyerekemre állati büszke vagyok, és ez a pár megjegyzés igazán nem sok, ha mindent egybevetünk. Majd egyszer csak lesz eredmény, de addig is, van sok más, amire koncentrálni tudok. A héten kétszer megyek színházba, tartok egy szülőit, szervezek egy szülinapi ebédet és kipróbálom a pilates-t is. Egy szó, mint száz, ezerrel pörög a társasági életem, amit eddig kénytelen voltam jegelni. 

2018. január 21., vasárnap

motiváció

*a minősítésemről beszélgettünk:*
- ... Csak el kell adnod magad!
- Az az egyetlen probléma, hogy penészes baracknak érzem magam.
- Abból is lehet pálinkát főzni! 

2018. január 16., kedd

ő szűz, én szenvedek

Tudom, félrevezető a cím. :P

Nagyon közeledik a február 2. és vele a minősítésem időpontja. Lassan neki kéne állnom tematikus terveket, óraterveket és prezentációt csinálnom - egyelőre csak parázok rajta, mást nem nagyon tettem az ügyben még. De már legalább tudom, kiknél fogok védeni. *szenved*

Ma voltam a Babokkal A legnagyobb showman-t nézni. Nem tettem kötelezővé, így csak 10 gyerek jött el, de nekik nagyon tetszett. ^^ (olyan cukik, hogy van, ahol hangosan elállt a lélegzetük!:D ) Most gyorsan megpróbálom a következő programot is leszervezni, ezúttal egy színházi előadást! (Ez sorban már a második, ugyanis az Angie-féle Csongor és Tündét már látták! :D) 
Apropó, Babok, a mai órai szösszenetet muszáj megosztanom:

Arról beszélünk, hogy valaki nagyon régen 2019-re jósolta a harmadik világháborút.
Fiú, kétségbeesetten: - Jaj, tanárnő, én nem akarok szűzen meghalni! *az osztály felröhög, a srác magyarázkodik:* - Hát mert másodikban volt utoljára barátnőm! Az olyan lehangoló, hogy csak az anyukám szeret! -*Megnyugtatjuk, hogy az osztályból többen szeretjük.*

2017. december 31., vasárnap

2017

Most már elmondhatom, hogy rendszeresen szoktam évértékelőket írni, így ezt a hagyományt akkor is illene folytatnom, ha amúgy bazira nem blogolok. Idén ennyire futja:

  • az idei év, amolyan láblógatós, pihenős, köztes év volt: nem igazán sikerült érdemi előre lépéseket tennem, többnyire csak folytattam a napi életemet (sulis dolgok, TELC, olvasás, fordítás Burinak, stb.)
  • rengeteg érdekes programon sikerült részt vennem: Menekülj okosan, Coda 13-as szabadulás, Gyöngyhajú lány balladája, Várj, míg sötét lesz, csúszdaparkozás, varázslatos tábor, nyaralás Bibionéban, Ádám almái, Csongor és Tünde - és rengeteg jó film
  • szerveztem Istvános napot DÖK-ösként, voltak nálam szerenádozni, voltam osztálykiránduláson, osztályfőnök lettem, megírtam a portfólióm
Azt hiszem, ezek voltak a leginkább említésre méltó pillanatai az elmúlt évnek. Örülök, hogy nem vagyok DÖK-ös tovább, mert nem érzem, hogy kifejezetten jól csináltam volna (nyilván, ha van bármennyi segítségem, vagy több időm, könnyebb lett volna). Az osztályommal nagyobb részben boldog vagyok: nagyon aranyosak, általában jó szándékúak és cukik. Amit tudtam előre, hogy a megnövekedett adminisztráció sok időt elvesz majd az életemből, de amit nem tudtam, hogy mennyi furcsa kéréssel kell majd megbirkóznom. Idén sokkal lassabban haladok a tananyaggal - egyfelől azért mert a tanév elején 2 hetem kiesett betegség miatt, másfelől azért, mert különböző digitális feladatokkal és oldalakkal kísérletezek. 
Mivel az elmúlt évben nem voltak érdemben kitűzött céljaim, meglehetősen statikusnak érzem az évet, pedig azért megírtam a portfólióm, és sokat dolgoztam, szóval bizonyos lépéseket tettem az előrejutás reményében, ezek nem igazán fizikai, érzelmi vagy mentálisak voltak. Ezért a terveim jövőre: 
Először is, nagyon szeretném, ha a február 2-i minősítésem jól sikerülne, szeretnék kevesebbet stresszelni - illetve alternatív módokat keresni, ahogy ezt kezelni tudom. Szeretnék zongorázni,  táncolni és németül tanulni, aktívan társat keresni és selejtezni. Szeretnék jövőre is 35 könyvet elolvasni - idén korábban meglett ugyan, de azért nem árt beleszámolni azt sem, hogy a január nem az olvasásról fog szólni, és hogy rengeteg programot és változtatást tervezek jövőre. Összességében egy kellemes, boldog és sikeres évet szeretnék.

2017. december 30., szombat

Top 10

Nagyon fontos része az évzárásnak és az évértékelésnek az aktuális év kedvenceinek a kiválasztása - úgy érzem, tavaly könnyebb dolgom volt némileg. Egyfelől nagyon örülök neki, hogy sikerült teljesítenem a kitűzött célt, és elolvastam az idén 35 könyvet. Továbbra is roppant rapszodikusan olvasok: van, hogy napok alatt több száz oldalon végigszaladok, van, hogy napokig könyvet sem bírok a kezembe venni. Másfelől, úgy érzem, a választásaim is két kategóriába esnek bele: vagy fantasztikusak, vagy épphogy elmennek. 
Az idei legjobban a következők voltak: 

Ezen kívül még a Peter Darling alapötlete tetszett nagyon, csak a kivitelezéssel voltak problémáim - a többi idén olvasott könyv sajnos elég felejthető volt. A könyvklubbal nagyon jól állunk a L&L újraolvasásával - továbbra is nagy a szerelem, és bírom az ottani embereket is.